Ez kicsit személyesebbre sikerült

9 éve vásároltam egy sorházat Etyeken. Több milliót buktam a deviza hitel miatt, ezért nem szerettem. Mindig ki volt adva különböző lakóknak. Volt, olyan, aki tisztán tartotta, volt, aki csúnyán lelakta, és volt, aki gondozta a kertet.

Pár hónapja az utolsó lakó is kiköltözött belőle. Eljött a pillanat, hogy végre birtokba vegyük a férjemmel. Egy gyönyörű májusi hétvégén elautóztunk Etyekre. Felszereltük mindennel, ami szükséges és eltöltöttünk ott egy hétvégét. Kilenc év után ez volt az első alkalom, hogy ott aludtunk.

Fenomenális élmény volt! Először is teljesen kiragadott minket a hétköznapok pörgéséből. Az a csend és nyugalom, ami körülvett. Csak a madarak csicsergését lehetett hallani.

Az sem vette el a kedvünket, hogy nem működött a melegvíz bojler és, hogy és a teraszon beázott a tető. Ezek csak apróságok, amiket meg lehet javítani.

Mindennél többet ért, hogy éreztük a nyugalmat, a békességet magunk körül. Egész hétvégén nem kapcsoltuk be a TV-t, hanem beszélgettünk és könyvet olvastunk.

Teljesen kizökkentünk a megszokottból és belecsöppentünk valami újba, valami másba. Teljesen úgy éreztük magunkat, mint akik nyaralnak. Ettől az egésznek különleges érzete lett.

Erre 9 évet kellett várnunk, hogy átéljük ezt a csodát.

Van úgy, hogy az orrunk előtt vannak a jó a dolgok, csak a nagy rohanásban nem vesszük észre, mert mindig mást keresünk. Néha érdemes megállni, lenyugodni és körbenézni magunk körül. Ilyenkor meglátjuk magunk körül a csodát. Hiszen mi magunk töltjük meg varázslattal a tárgyakat és az embereket.

Ha képesek vagyunk észrevenni az emberekben rejlő varázslatot, akkor kinyílnak és csodákat fognak tenni. Viszont, hogy ha “a boszorkát” látjuk bennük, akkor akként is fognak viselkedni.

Néha hajlamosak vagyunk a nagy rohanásban erről megfeledkezni és türelmetlenek, ingerültek vagyunk másokhoz, akik ugyanúgy tovább adják ezt az idegeskedést másoknak, akik még tovább adják, még tovább adják és végül visszajön hozzánk valahonnan egészen más helyről.

Próbáljunk ma egy másik lavinát elindítani. A mosoly lavinát. Ma reggel, amikor morcosan állsz sorba a péksüteményért, vagy a benzinkútnál, vagy a megállóban, csak mosolyogj rá egy ismeretlenre. Nem baj, ha nem mosolyog vissza. Máris sokkal jobban fogod magad érezni.

Nem kerül semmivel sem többe, hogy kedvesebbek legyünk másokhoz, mégsem alkalmazzuk gyakran. Hiba azt hinni, hogy csak nekünk vannak bajaink, problémáink, nehézségeink. Valójában mindenkinek megvan a maga baja, amivel meg kell harcolnia, amivel szembe kell néznie. Senkinek sem könnyű. Próbáljuk egymás életét szebbé tenni, már csak azzal, hogy nem egymással harcolunk, hanem inkább egymásért.

A drága férjemmel mi mindennap meg szoktuk kérdezni egymástól, hogy “mivel tudnám a mai nap jobbá tenni az életedet?” Egyszerű kérdés, de csodákra képes!

Adjunk magunknak időt a pihenésre, a csodák megtalálására és a gyönyörködésre. Ha már elöntött minket a munka és a probléma, üljünk le kicsit, lépjünk egyet hátra és nézzünk körül. Lehet, hogy olyan dolgokat fogunk látni, amiket eddig nem vettünk észre pedig ott volt az orrunk előtt: egy gyermek mosolyát, egy macska dorombolását, egy kutya örömét, egy romantikus naplementét, a csillagokat az égen és még sorolhatnám.

A csoda köztünk van. Mi magunk vagyunk azok! Mi töltjük meg varázslattal a világot! Emlékezzünk a gyerekkori varázslatokra és használjuk most is! A csoda nem fakul meg, csak még értékesebb lesz.

Őszinte törődéssel,

Loksa Ágnes