Korábban írtam már az Ideális helyzetről, ami tulajdonképpen kulcsa annak, hogy a cégben jól menjenek a dolgok. Ugyanis, ha rendelkezel Ideális helyzettel, akkor meg tudod állapítani, hogy hol és mi az eltérés ettől és azt hogyan orvosold. Itt találod meg a korábban e témában írt blogbejegyzésemet!>>

Tehát mindig legyen Ideális helyzet, amihez tudod viszonyítani a meglévő körülményeket.

Most megnézzük, hogy miként is határozzuk meg az Ideális helyzet. Gyakran látok cégvezetőket, vezetőket, akik egy-egy motivációs tréning után lelkesen visszatérve irreális célokat tűztek ki. Olyan messze voltak ezek a célok a többi munkatárs elképzelésétől, hogy azok nem is figyeltek oda valójában. Persze bólogattak, hogy minden oké, de igazából egész máshol jártak. A vezető pedig nem értette, hogy miért nem valósultak meg ezek a célok, vagy változtatások.

A munkatársaknak nem volt megvalósítható, amikről álmodozott.

Akkor minden maradjon a régiben és ne tűzzünk ki célokat, vagy ne legyen semmi változtatás?

Ez sem jó hozzáállás, mivel ez nem fog fejlődést és javulást hozni. Valójában a jó Ideális helyzet a kettő között található.

L.Ron Hubbard így ír róla:

„Tehát az ideális helyzet VALAMI OLYASMI, AMI MEGVALÓSÍTHATÓ.

Meglehetősen reálisnak kell lennie.”

Például neked van egy kis szerszámüzleted és az az álmod, hogy több városban lesz ilyen üzlet, több emberrel és sok ügyféllel stb. Ha erről beszélsz annak a 2 embernek, akik jelenleg az üzletedben dolgoznak, akkor ők ezt nem fogják érteni, mert most még csak ketten dolgoznak a cégben és alig lézengenek a boltban vevők. Ilyenkor nincs értelme még több üzletről beszélni, mert nem reális. A helyes eljárás az, hogy ennek az üzletnek nézzük meg az Ideális helyzetét, ami azt jelenti, hogy például: rend van, minden a helyén van, tisztaság van, megfelelő vevőkör van, visszajáró vendégek vannak, gyors és kedves kiszolgálás van, stb.

Valami olyan, ami a jelenlévő helyzetben elfogadható és tudnak mit tenni a munkatársak, hogy megvalósuljon.

Ha közösen megállapodtatok az Ideális helyzetben, akkor már könnyen rá tudsz világítani a hiányosságokra és hibákra. Például, ha az előbbi Ideális helyzetet nézzük, akkor kiderül, hogy koszos a padló, a szerszámok szanaszét hevernek, illetve a munkatársak nem mosolyognak a vevőkre.

Összehasonlítva az Ideális helyzetet a jelenlegivel már tudsz változtatni, hogy jobbá váljanak a dolgok és a munkatársak is együttműködőbbek lesznek!

Ha bármi kérdésed lenne a leírtakkal vagy annak gyakorlati használatával keress meg bátran!

 

Őszinte törődéssel,

Loksa Ágnes

 

© 2020. Loksa Ágnes E.V. Minden jog fenntartva. L.Ron Hubbard munkái alapján. Hálás köszönet illeti az L. Ron Hubbard Libraryt, amiért engedélyezte bizonyos részlet felhasználását L. Ron Hubbard szerzői joggal védett munkáiból. WISE I/A Eng.sz.: #201021576/P