Bizonyára veled is fordult már elő, hogy egy munkatársnak, egy ügyfélnek, a házastársadnak, vagy a gyerekednek, a szomszédodnak, vagy bárkinek a környezetedben sikerült bebizonyítanod, hogy tévednek.

Hogy érezted magad utána?

Egy rövid ideig lehetséges, hogy a győzelem okozta mámorban fürödtél, de mi az ami végül megmaradt… A másik fél csúnyán elbukott veled szemben, ezért már nem szívesen beszélt veled, haragudott rád vagy egyenesen megtámadott.

Úgy is mondhatnánk, hogy a csatát megnyertük, de a háborút elvesztettük.

Mi történik ilyenkor?

Valójában az az igazság, ami számodra igaz. Az információ áradat világában rengeteg téves információba futhatunk bele, fogadhatunk el tényként, anélkül, hogy megvizsgálnánk. Egy személy így fogad el különböző igazságokat. Lehet, hogy téves, lehet, hogy nem, de ő igaznak fogadta el. Amikor valaki ezt megkérdőjelezi, akkor emberünk felépített valósága, aminek ez tény a része volt meginog. Próbálja befoltozni azzal, hogy vitatkozni kezd, hátha visszaállítható még a “vár”. De, a másik érvelése, tényei bebizonyítják, hogy rosszul tudta. A “várba” kemény lyuk keletkezik. Ezentúl óvatosabb lesz a támadó féllel szemben, nehogy további károk keletkezzenek a jól felépített “várában”. Lehet, hogy visszahúzódik attól a személytől, vagy éppen kritikusabb lesz vele szemben.

Íme egy példa:

Komoly tárgyalást folytatunk egy komoly ügyféllel és már majdnem megkötésre kerül az üzlet, amikor a vevő még egy utolsót akadékoskodik velünk és ehhez egy hibás információt használ. Mi, hogy hozzáértésünket bebizonyítsuk csúnyán letorkoljuk a személyt, hogy “hogy mondhat ilyen hülyeséget”, majd keményen harcolva, tényekkel bebizonyítjuk az igazunkat.

Az ügyfélt meggyőztük, de egy nagyon kellemetlen pillanatot okoztunk neki azzal, hogy megkérdőjeleztük az tudását. Nem jön létre az üzlet.

Másik példa:

A munkatársunk éppen lelkesen ecseteli nekünk, hogy a múltkori csapatépítőtréningen, ami egy vidéki kúrián volt milyen jó eredményei lettek és azóta hatékonyabban dolgozik. Erre mi gyorsan kijavítjuk, hogy az a csapatépítő a városban volt, rosszul tudja, nem a kúrián.

A munkatársunknak pont a fontos üzenete nem ért célba és még ki is javítottuk, hogy rosszul emlékszik. Kellemetlen érzése lesz a beszélgetésünk után és kevésbé lesz lelkes a munkájával kapcsolatban.

Ezek szerint hagyjunk mindenkit tévedésben?

Nem erről van szó. Sokkal inkább erről:  engedjük meg neki, hogy igaza legyen és adjuk meg neki a lehetőséget, hogy maga vizsgálja meg, hogy mi az igazság.

Ne menjünk szembe mások mondandójával, – még ha szent meggyőződésünk is van arról, hogy nekünk van igazunk – hanem fogadjuk el, hogy számukra az az igazság és mutassuk meg nekik a miénket.

Ha már nem kell megharcolniuk az igazukért és nem fenyegeti veszély a várukat, máris könnyebben fogadnak be más elképzeléseket.

Valószínű, hogy ezzel a technikával úgymond “csatákat vesztünk” viszont a háborút megnyerjük, azaz az embereket nem eltávolítjuk magunktól, hanem együttműködőbbé tesszük.

Őszinte törődéssel,

Loksa Ágnes